Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.02.02

Gold Jack' Daw Tibeti Terrier

Évekig ellenálltunk a kísértésnek, hogy újra kutyánk legyen, mert  a végső döntést meghozni mindig a gazdinak kell, amikor eljön az az idő, hogy hűséges barátunk, a családhoz tartozó négylábú öreg és beteg lesz. Ezt a döntést először a 13 évig velünk élő PULI-nál,  majd  a SKÓT JUHÁSZNÁL-nál 10 éves korában kellett meghoznunk.Akkor azt mondtuk, hogy többé nem lesz kutyánk.
Közben azért folyton olvasgattuk férjemmel a fajtaleírásokat, és rátaláltunk a TIBETI TERRIERRE.
Úgy gondoltuk, ez az a fajta, amelyik megfelel az elvárásainknak, így 2004. február 3-án megvettük LINÁT, akár egy gyerekmese sztár,  egy játékos kis plüss kutyus volt.
A kezdeti nehézségeken túljutva LINA igazi tagja lett a családnak,  hamar beilleszkedett, pont olyan  lett amilyet szerettünk volna.
Imádja a gyerekeket, dadaként viselkedik és vigyáz rájuk, de mindig kész a játékra. Engedelmes, figyelmes és anélkül, hogy külön bármire tanítottuk volna mindent tud, még arra is odafigyel, hogy milyen a családtagok hangulata. Igazi családi kutya, lakásban és kertben egyaránt tartható.  Többek között ezért is választottuk ezt a fajtát.
Lina nagyon szeret kint lenni de  többnyire bent vannak, illetve úgy van ahogy nekik a legjobb.
A tibeti terrier társasági kutya, ezért csak az válassza ezt a fajtát aki közel engedi magához és beengedi a lakásába is, mert csak ekkor fog kiteljesedni és csodálatos személyisége megnyilvánulni. Aki ezt nem akarja az válasszon másik fajtát amelyik bírja a rideg-tartást.
Ahhoz pedig, hogy azt a kutyát lássuk akibe beleszerettünk rendszeres ápolást igényel a szőre. Heti 1-2 alkalommal át kell fésülni, fürdetni kell legalább havonta.
Mindig csak tenyésztőtől vásároljunk, soha ne higgyük el senkinek, hogy a törzskönyv nélküli ugyanolyan mint a törzskönyves.
A tenyésztő garanciát vállal és szűreti a kutyáit.
2010. augusztusa óta új családtaggal bővült a kennel. Lina és Samu lánya, Gold Jack' Daw Cindy (Pötyi) velünk marad.
Gliny (E-Glin Tingri) 2012. novemberében csatlakozott hozzánk Szlovákiából.
Gyönyörű fiúcska, kitűnő temperamentummal.A kennel folyamatosan gyarapszik.
2015-ben Hiranya Tingri is kennelünk tagja let,, majd 2016-ban megtartottam Pötyi és Jack lányát Fannyt.

 

A mappában található képek előnézete ICH E-Glin Tingri